Egy édesapa tapasztalatai egy szakközépiskolában, illetve ma már szakgimnáziumban érettségiző diák elmúlt négy évének megpróbáltatásai, és a folyamatban lévő érettségi kapcsán.
Az iskolát nem nevezzük meg, hiszen sajnos bárhol előfordulhatnak hasonló, vagy ugyanilyen történetek. A szereplők nevét megváltoztattuk,talán nem kell indokolnunk miért.
A fiam Dávid, egy budapesti műszaki szakgimnáziumban érettségizik jelenleg. A szóbelik még ezután következnek majd .Azt, hogy az érettségi előtt rövid idővel törvénysértő módon változtattak a követelményeken, már nem lehet visszacsinálni. De hogy a 12. évfolyam első félévében úgy a szakmai, mint más tárgyak óráiról annyit hiányoztak a tanárok, mint az előző években összesen nem, az felháborító. Amikor a tanulóknak a legnagyobb szükségük lett volna a segítségre, támogatásra, nem kapták meg azt. Az előző három évben tanult szakmai anyag folytatása helyett teljesen más, új anyagot kellett elkezdeniük, és tudatták velük, hogy ebből kell érettségizni! Elkezdődött a kapkodás és a szorongás. Állítólag továbbképzésre kellett járniuk órák helyett a tanároknak, mindezt a tanév közben, tanítási órák helyett. Talán ezt másképp kellett volna szervezni. Sokszor előzetes értesítés nélkül más tanár jött be, és más órát tartott az órarendben szereplő helyett. Az egész tanév egy káosz volt, mintha minden azt a célt szolgálta volna, hogy a diákok ne tudjanak megfelelően teljesíteni.
Arról, hogy a tanítás minősége milyen volt, csak apai minőségemben tudok nyilatkozni, és a tanulni akaró fiam elmondása alapján. A négy év alatt gyakorlatilag abból élt, amit az általános iskola felső tagozatában megtanult. (jó tanuló volt, versenyeken is rendre jól szerepelt) Sem mennyiségben, sem mélységében nem tudott újat, többet megtanulni a szakmai tárgyakon kívül a négy év alatt. Mármint az iskolában. Mert akart többet, és tanult is, de nem az iskolában, hanem az interneten. Magántanárhoz is járt hetente, mert egy tárgyból a szaktanár segítségével sem boldogult, érdekes, hogy a magántanárnak sikerült. Volt egy nagyon jó tanára is, aki sokat segített neki az érettségire felkészülésben is, tehát ez az egész dolog inkább tanár, és nem iskolafüggő. Éppen ezért nem fogom az iskola nevét leírni.
Összességében a négy év alatt sokkal több negatív, mint pozitív dolog történt a diákok előmenetelét elősegítendő, mint annak egy jóhírű szakközépiskolában kellene. A fiam szavaival élve: "apu, egyszerűen lesz..tak bennünket." Rengeteg volt a kollektív büntetés, a fegyelmezésként jegyre íratott váratlan dolgozat, azok miatt, akik nem tanulni, hanem bulizni jártak az iskolába. Úgy tudom, ezt tiltja a törvény. Sokszor olyan anyagot kértek számon, amit le sem adott a tanár, csak megadta a forrást, aztán feleltetett. Sok délutáni kötelező iskolai program, saját szabadidőből, ráadásul a vidékieknek is, nehogy maradjon idejük tanulni...Kár mert az iskola négy éve jó élmény is lehetett volna. De nem volt az...
Mindezek ellenére az írásbeliken túl vagyunk, és bízunk benne, hogy szóban sem teljesít rosszabbul, mint eddig.
De ha az iskola és a törvényhozás is a diákokért tette volna a dolgát, és ők lettek volna az igazán fontosak, még jobban sikerülhetett volna, és nem csak az én fiamnak.
egy apa a sok közül
Sándor
